|
A nap híre |
Stibi |
2012.01.16. 15:26 |
PÁPA
A középpályás a több játéklehetőség reményében távozott a Fraditól, két és féléves szerződést kötött új csapatával
Lombard FC: Tóth Bence aláírt, hivatalosan is a pápaiak játékosa
Hivatalossá vált, amiről oldalunkon nemrég beszámoltunk: Tóth Bence a Lombard FC labdarúgója lett. A pápai csapat honlapja megerősítette a hírt, miszerint a Ferencvárostól távozó középpályás két év fél évre írt alá a Lombard FC-hez.
Miután a Lombard FC és a Ferencváros vezetősége minden részletben megegyezett, majd az ajánlatot Tóth Bence is elfogadta, a 22 esztendős középpályás ma aláírtaa két és fél éves szerződését Pápán. A fővárosi zöld-fehéreknél 2009-ben bajnoki címet ünnepelhetett a másodosztályban, majd 2011-ben bronzérmet szerzett az NB I-ben, de négy év után távozik a Ferencvárostól.
„Korábban is elmondtam már, a klub két lehetőséget vázolt fel: vagy maradok, de kevés játéklehetőséget kapok, vagy kölcsönbe másik csapathoz kerülök. Én egy harmadik utat választottam, mégpedig közös megegyezéssel szerződést bontottam – mondta Tóth Bence. – Sokan szeretnének a Fradiban futballozni, nekem ez megadatott, sőt nem elképzelhetetlen, hogy egyszer még visszatérek, de most nyugodtabb, csendesebb közegre van szükségem a feltöltődéshez, és nem mellékesen sokkal több játéklehetőségre, mint az utóbbi években. A múlt héten néhány napot már Pápán töltöttem, edzettem is a csapattal, és alig vártam, hogy a hétvége után visszatérjek ebbe a kisvárosba."
A Lombard FC-vel kapcsolatos hír, hogy az észt Sander Puri még nem tért vissza szabadságáról. A válogatott középpályás vezetőségi engedéllyel meghosszabbított szabadságát tölti, de továbbra sem biztos, hogy marad a klubnál.
Időközben eldőlt, hogy a korábban tesztelt Mészáros Márk nem Pápán folytatja, mert a legutóbb Nyíregyházán futballozó szélsőt sérülése akadályozta a bizonyításban.
Tóth Bence mellett egyelőre csak a hátvéd Balogh Balázs az új igazolás, aki a finn KuPS Kuopiótól érkezett, de nem titok, hogy a szakmai stáb csatár- és középpályásposzton kénytelen erősíteni, miután a grúz Giorgi Ganugrava és Lasa Totadze visszatért a Győri ETO-hoz, míg Ferenczi István a Gyirmót FC-hez szerződött. Egyébiránt a felkészülés második hetét kezdte el a Lombard, és szombaton 11 órakor már edzőmérkőzést játszik hazai pályán a Soproni VSE ellen.
|
|
A nap híre |
Stibi |
2012.01.14. 19:59 |
Hogy múlik el a világ dicsősége......?
Most már biztos, hogy a DVTK lemaradt a brazil aranylabdásról.
A hamarosan 40 éves brazil Rivaldo újabb kalandra készül: nagy a valószínűsége annak, hogy Angolába igazol. A fogadó csapat a palancai Kabuscorp lehet, a hírt a klub elnöke, Bento Kangamba jelentette be Luandában.
- Minden helyi csapat gőzerővel dolgozik az erősítéseken, mi sem maradhattunk inaktívak - mondta az elnök. - Lehetőségünk nyílt Rivaldo megszerzésére, és mi nem hagytuk ki ezt a lehetőséget. Sokan emlegetik a korát, de minket ez nem érdekel, egy hozzá hasonló játékos sokat jelenthet országunk labdarúgásának.
Szóval, a Diósgyőr lemaradt róla...
|
|
A nap híre II. |
Stibi |
2012.01.11. 15:16 |
A magyar játékos az Anzsi ellen debütálhat új csapatában.
Mozgalmas napok várnak Dzsudzsák Balázsra. A magyar játékos várhatóan ma, de legkésőbb csütörtökön hivatalosan is a Dinamo Moszkva játékosa lesz. Ezt követően sem dőlhet hátra, mert pénteken Rómába utazik, ahol tüzetes orvosi vizsgálaton vesz részt.
Ha mindez lezajlott, akkor a klub legértékesebb labdarúgójaként csatlakozik a Dinamo keretéhez.
Mint ismert, az Anzsi Mahacskala 19 millió euróért cserében mondott le szélsőjéről. Mindenki annyit ér, amennyit adnak érte: Dzsudzsák értékét csak Kevin Kuranyi tudja megközelíteni, az ő ára 12 millió euró körül mozog.
További érdekesség, hogy bajnoki mérkőzésen éppen az Anzsi Mahacskala ellen debütálhat Dzsudzsák, akinek posztján a keretben jelenleg egy komoly riválisa sem akad, tehát várhatóan a moszkvai csapat alapembere lesz majd.
A Dinamo játékosainak értéke
1. Dzsudzsák Balázs - 19 millió euró
2. Kevin Kuranyi - 12 millió euró
3. Alekszandr Szamedov - 6,5 millió euró
4. Fernández Leandro - 6 millió euró
5. Zvjezdan Misimovic - 5,5 millió euró
|
|
A nap híre (Igazoljuk le! :D ) |
Stibi |
2012.01.11. 15:14 |
Chelsea: Lampard ingyen eligazolhat |
|
|
|
London, január 11. A "Kékek" lemondtak a játékosról, aki azonban PL-riválishoz nem mehet.
A People értesülései szerint a Chelsea nem bánná, ha nem kellene állnia Frank Lampard heti 150 ezer fontos fizetését, így akár ingyen is elengedheti a még másfél éves szerződéssel rendelkező játékost. A londoniaknál azonban azt kikötötték, hogy a Manchester Unitedba nem igazolhat, és vélhetően más PL-riválishoz sem szerződhet.
A PSG számára mindenesetre zöld utat adtak: a franciák azok után, hogy nem sikerült leigazolniuk David Beckhamet, már egyértelműen Lampardot szemelték ki a középpályára. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy az angol válogatott középpályás hajlandó lenne-e Franciaországba költözni.
|
|
|
A nap híre II. |
Stibi |
2012.01.10. 19:20 |
Előfordulhat, hogy a klub egyoldalúan visszaveszi többségi tulajdonrészét a focicsapatban.
Tegnap egy hosszabb interjú jelent meg Faragó Attilával, a Vasas Futball Kft. többségi tulajdonosával, erre reagált most Markovits László, a Vasas SC elnöke.
A sportvezető az átláthatatlan működéssel kapcsolatban az alábbiakat mondta.
- Mivel egyáltalán nem voltunk benne a napi működésben, és a döntésekben, ezért részünkről nem lenne fair bárki felett pálcát törni és kritizálni a munkáját még akkor sem, ha sok esetben érthetetlenül álltunk az események előtt. Véleményem szerint egy dologban semmiféleképpen sem volt a kft. a helyzet magaslatán: ez pedig a megfelelő belső kommunikáció és a pénzügyi nehézségek őszinte kezelése - fogalmazott Markovits.
A Vasas elnöke arról is beszélt, hogy van-e olyan eszköz a kezében, amivel befolyásolni tudja a dolgok menetét.
- A Vasas Sport Club elnöksége és ügyvezetése az elmúlt hónapokban már többször, felelősségteljesen megtette a szükséges jogi lépéseket, és felhívta a tulajdonos figyelmét a normál üzletmenet helyreállítására, illetve kértük, hogy adjon teljes körű tájékoztatást a társaság pénzügyi helyzetéről. A legrosszabb forgatókönyv szerint, a Vasas egyoldalúan jogosult visszavenni a többségi tulajdonrészt. Ehhez az előkészítő lépéseket már megtettük, de az elkövetkezendő hetek történései határozzák meg, hogy szükségessé válik-e ezen jogaink érvényesítése vagy sem - fogalmazott Markovits, aki azt sem tartja kizártnak, hogy a Vasas ismét százszázalékos tulajdonosként működteti a focicsapatot. - Ez sem kizárt, ha ez az egyetlen megoldás ahhoz, hogy a Vasas hitelességét visszaszerezzük. Ez esetben viszont a Vasas-családnak el kell fogadnia, hogy kvázi amatőr csapat fogja folytatni a bajnokságot. A Vasas SC-nek, mint társadalmi szervezetnek nincs lehetősége egyetlenegy forintot sem áldoznia a felnőtt labdarúgás működtetésére, hiszen ezzel veszélyeztetnék a klub fennmaradását és a többi 16 sportágunk további sikeres működtetését. Mi a "kötelező" feladatunkat két éven keresztül már megtettük, amikor kínkeserves körülmények között próbáltuk első osztályú csapatként fenntartani a labdarúgást a Fáy utcában. Ilyen nagy volumenű kérdésben - ahogy eddig is történt - nem egyszemélyes döntés születik, hanem várhatóan január végéig az elnökség hoz majd egy végleges határozatot. Addigra kézhez kapjuk a Kft. 2011. évi könyvelési adatait, illetve az ígéret szerint egy átfogó pénzügyi tájékoztatást. Megalapozott végső döntést a Vasas SC operatív szerepvállalásáról, illetve a tulajdonosi struktúráról pedig csak úgy tudunk hozni, ha újra belelátunk a Futball Kft. működésébe, átlátjuk a kötelezettségeket és feladatokat.
|
|
A nap híre |
Stibi |
2012.01.10. 19:18 |
A Videoton FC-t erősíti a tavaszi idénytől Torghelle Sándor
A 42-szeres válogatott labdarúgó klubunkkal kötött szerződése 3 és fél évre szól.
A megállapodás hétfő esti aláírását követően a csatár ma a szükséges orvosi vizsgálatokon is sikeresen esett át. A korábban angol, német és görög kluboknál is játszó Torghelle 42 alkalommal szerepelt eddig a nemzeti csapatban és 11 gól szerepel a neve mellett. Többek közt gólt lőtt Brazíliának, Argentínának és Németországnak is.
"Szeretném a legtöbbet kihozni magamból a Vidinél, és bizonyítani a szurkolóknak. A célom, hogy játékommal és góljaimmal segítsem a csapatot, hogy minél eredményesebben szerepeljen minden fronton." - nyilatkozta röviden honlapunknak Torghelle, aki szerdán együtt utazik a csapattal a spanyolországi edzőtáborba.
|
|
|
|
Pályafutása:
2000–2003 Budapest Honvéd 78 mérkőzés (15 gól)
2001–2002 IFC Marcali 22 mérkőzés (7 gól)
2003–2004 MTK Hungária 22 mérkőzés (9 gól)
2004–2006 Crystal Palace 12 mérkőzés (-)
2005–2006 Panathinaikosz 11 mérkőzés (-)
2006–2007 PAOK 24 mérkőzés (1 gól)
2007–2008 Carl Zeiss Jena 27 mérkőzés (8 gól)
2008–2010 Augsburg 48 mérkőzés (14 gól)
2010–2011 Fortuna Düsseldorf 16 mérkőzés (1 gól)
2011–2011 Budapest Honvéd 6 mérkőzés (3 gól)
2012– Videoton FC
Válogatottság
2004– 42 mérkőzés (11 gól)
|
|
|
|
|
|
|
A nap híre |
Stibi |
2012.01.08. 16:33 |
FA-KUPA
Igencsak vitatható kiállítás, remek gólok, rengeteg izgalom – városi riválisa búcsúztatta a címvédőt
Tíz emberrel jött fel 2-3-ra a City, de a Man. United ment tovább
A Manchester United labdarúgócsapata jutott be az angol FA-kupa 4. fordulójába, miután óriási csatában egy góllal nyert a városi rivális Manchester City ellen. Wayne Rooney 10. percben szerzett vezető találata után előbb létszámban megfogyatkozott a hazai pályán játszó City – Vincent Kompanyt állította ki Chris Foy a 12. percben –, majd a 40. percre már háromgólos hátrányba került. Roberto Mancini címvédő együttesének azonban volt tartása, a második félidő közepére feljött 2–3-ra, de egyenlíteni már nem tudott.
|
Egy kritikus döntés, Foy megvillantja a piros lapot Kompanynak (Fotó: Reuters) |
Hirdetés
Úgy tűnt, egy félidő elég ahhoz, hogy összetörje a Manchester City címvédésről szőtt álmait, és eksztázisba kergesse a United drukkereit: kevesen számítottak arra, hogy 45 (plusz kettő) perc után 0–3 áll az Etihad Stadion eredményjelzőjén.
Nem úgy indult, hogy ez lesz: az első tíz perc City-fölényt és támadásokat hozott, a házigazdák elsősorban Evra oldalán teremtettek tiszta helyzeteket a beadásokra, más kérdés, hogy azok rosszul sikerültek. A United teljesen váratlanul, az első támadásából megszerezte a vezetést: Rooney dobta ki jobbra a labdát Valenciának, majd odaért a szélső beadására is, és rendkívül szép fejest küldött a léc segítségével Pantilimon hálójába – 0–1.
Két perccel később jelentősen romlott a City helyzete, hisz a gólhátrány után jött az emberhátrány is: Chris Foy játékvezető veszélyesnek minősítette a Naninak páros lábbal indított szereléssel odacsúszó Kompany megmozdulását, és egyből piros lapot mutatott fel. Apró szépséghiba, hogy Kompany a labdát találta el, Naninak hajszála sem görbült, és simán továbbfutott...
|
Agüero eksztázisban (Fotó: Reuters) |
A hazai drukkerhad és kispad hitetlenkedve fogadta a döntést, Sergio Agüero viszont a játékkal foglalkozott, és remek csavarását csak nagy nehézségek árán tudta kipiszkálni Lindegaard a bal fölső sarok elől. Teljesen kiegyenlített volt a meccs – sőt, a City volt aktívabb támadásépítésben –, a 29. percben viszont megint villant a United: Welbeck egy felpörgő labdát vágott parádés mozdulattal, félfordulattal a döbbent Pantilimon kapujába – 0–2.
A United ezzel végleg kézbe vette a mérkőzést, és a szünetig növelte is az előnyt: a Welbeck által kiharcolt büntetőt Wayne Rooney előbb Pantilimonba lőtte, majd a kipattanót már a hálóba fejelte – 0–3.
A második félidőt kettős cserével, majd góllal kezdte a City, Alekszandar Kolarov csavart be pazarul, ballal egy szabadrúgást a 48. percben (1–3). Tizenegy perccel (és néhány vendéglehetőséggel) később Scholest becserélte Sir Alex Ferguson, a veterán, reaktivált középpályás Nanit váltotta.
Nem sokkal később, a 63. percben pedig már benne is volt egy gólban, igaz, azt a United kapta: Scholes rossz passzát azonnal megbüntette a City, James Milner jobbról adott középre, Agüero megelőzte emberét és lőtt, Lindegaard hárított, de a kipattanóval szemben már tehetetlen volt. 2–3, és a Citynek még egy fél félideje volt egyenlíteni, tíz ember ide, tíz ember oda!
A United ettől kezdve higgadtabban futballozott, a City csak a hajrára tudott ismét veszélyes helyzeteket kialakítani. A hazaiak egy ízben tizenegyest reklamáltak Kolarov beadása után, hiába, majd egy nagy kavarodást úszott meg a United. Az ellenfelével összefejelő Sztefan Szavics feje vérbe borult, kilenc emberrel küzdött egy kis ideig a házigazda. A 92. percben Ferdinand szabálytalansága után megkapta a City az utolsó esélyt, Kolarov brutális erejű lövését Lindegaard középre ütötte ki, de nem tudtak ismételni a kék mezesek – maradt a 2–3, búcsúzott a címvédő legnagyobb riválisa ellen. Chris Foy döntéseiről meg alighanem esik még egy-két szó a mérkőzés után...
ANGOL FA-KUPA
3. FORDULÓ |
Manchester City–Manchester United 2–3 (0–3) |
Gólszerző: Kolarov (48.), Agüero (63.), ill. Rooney (10., 40.), Welbeck (29.) |
Kiállítva: Kompany (12.) |
|
|
A nap híre II. |
Stibi |
2012.01.07. 14:36 |
Zöld sört mérhetnek az Üllői úton
2012. 01. 07.
Volt idő, amikor a Fradi-drukkereknek külön hajtóvadászatot kellett tartaniuk, hogy a sok barna üveg közül kiguberálják a zöld üveges söröket, hiszen egy valódi zöld-fehér drukker másból nem is ihatott.
|
A feltaláló, a műintézmény és a zöld sör (forrás: vallalkozoinegyed.hu) |
Egy gondja maradt már csak az embernek, hogy a sörből leginkább csak barna színűt lehet kapni. Ha a haj lehet zöld, miért ne lehetne a sör is az – gondolta egy nagykanizsai kocsmáros, a Ferencváros-szurkoló Szabó Béla. Elkezdett kísérletezni, és a munkája eredményt hozott egy meg nem nevezett magyar rövidital segítségével megfestette a sört, amelyet az ország több pontján már évek óta bárki megvehet. Az elsőre bizarrnak tűnő ital íze a kóstolók szerint teljesen rendben van, mindössze az alkoholtartalma magasabb az átlagnál.
Maga a történet persze már viszonylag régi, elég sokan ismerik is a zöld sört. Az aktualitást az adja, hogy nemrég a Fradi elnöke is kifejtette a fészbúkon, hogy lát fantáziát a zöld sörben és a forgalmazásban. Lehet, hogy nemsokára zöld sört mérnek az Üllői úton?
|
|
A nap híre |
Stibi |
2012.01.07. 14:35 |
Mint Videoton szurkoló nem hagyhattam ki!
NB I
A Haladás ügyvezetője megerősítette a fehérvári érdeklődést, de úgy véli, korai részletekről beszélni
Kovács Istvánt és Lázár Bencét is vinné a Vidi?
Most már tényleg elkezdődött a téli átigazolási időszak – egymást követik a különböző fórumokon a hírek, pletykák, olykor talán álhírek. Szurkoló legyen a talpán, aki el tudja dönteni, kinek higgyen.
|
Kovács Istvánt (zöld-fehérben) szerződtetné a Videoton (Fotó: Unger Tamás – archív) |
Nem rég egyik olvasónk örömittasan „felkiáltott" a Nemzeti Sport Online Facebook-oldalán: Szabics újra a Fradiban! A hír közlője állítólag látta tárgyalni a csatárt egy szállodában a Ferencváros vezetőivel. Tekintve azonban, hogy a válogatott támadót 2013-ig megállapodás köti az osztrák bajnokhoz, a Szabics hazatéréséről szóló hírt inkább a hihetetlen kategóriába sorolnánk.
Hirdetés
KOVÁCS ISTVÁN: ELŐSZÖR A KÉT KLUBNAK KELLENE MEGEGYEZNIE
„Menedzserem, Filipovics Vladan szólt, hogy a Videoton komolyan érdeklődik irántam – nyilatkozta Kovács István a Haladás honlapjának. – Megtisztelő a fehérvári megkeresés, hiszen mégiscsak a tavaly bajnokról és a legnagyobb költségvetéssel bíró magyar klubról beszélünk. Hogy mennék vagy maradnék? Ez nem ilyen egyszerű kérdés, ennél sokkal összeszedettebb a dolog, először is a két klubnak kellene megegyeznie, aztán jövök én."
|
A Fejér Megyei Hírlap már egy másik, és az újabb információk fényében hihetőbbnek, ugyanakkor még elég távolinak tűnő lehetséges átigazolási szenzációról számolt be. Eszerint a Videoton három-három játékost adna az Újpestnek Lázár Bencéért, illetve a Haladásnak Kovács Istvánért cserébe. Érdekes kapocs az ügyben, hogy mindkét labdarúgó ügyeit Filipovics Vladan intézi, aki Paulo Sousa vezetőedző fehérvári szerződésében is közreműködött.
Nos, a Haladás ügyvezetője, Tóth Miklós a haladasfc.hu-nak elismerte, ma délelőtt valóban hívták Székesfehérvárról Kovács ügyében, de még nem ejtettek szót konkrétumokról, vagyis a szombathelyi sportvezető szerint egyelőre szó sincs arról, hogy három futballistáért elcserélnék a 19 éves támadót. Ezt erősítik Artner Tamás vezetőedző szavai is, aki szerint Kovácsnak a fejlődése érdekében még legalább másfél évig Szombathelyen kellene maradnia.
Az újpesti Lázárt már a nyáron is szerződtetni kívánta a Videoton, de akkor nem jutottak egyezségre a klubok. A Nemzeti Sport úgy értesült, ezúttal nem a Videoton jelentkezett be a csatárért, hanem az Újpest szeretne megszerezni három fehérvári labdarúgót – Elek Ákost, valamint a volt újpesti Dusan Vasziljevicset és Polonkai Attilát –, de a jelenleg harmadik helyen álló Videoton vezetői abban az esetben hajlandóak tárgyalni, amennyiben Lázár Bence hozzájuk kerülne az üzlet részeként.
A Videoton csak akkor kommentálja az átigazolási híreket, amikor már aláírták a szerződéseket, így a szurkolóknak egyelőre várniuk kell, hogy kiderüljön, kik csatlakoznak a jövő héten spanyolországi edzőtáborba utazó együttes keretéhez. Jövő szerdáig – ekkor utazik a gárda Marbellára – alighanem okosabbak leszünk.
|
|
A nap híre |
Stibi |
2012.01.05. 17:37 |
A Milan már 50 milliót kér a brazilért.
A L’Équipe információja szerint Alexandre Patót abban az esetben engedi el a Milan a PSG-hez, ha Carlos Tévezt meg tudja szerezni a Manchester Citytől. Van még egy feltétele a brazil csatár elengedésének, éspedig a következő: a franciák legalább 50 millió eurót fizessenek érte.
Mindez csak látszólag mond ellent annak, amit Carlo Ancelotti, a PSG edzője nyilatkozott a minap Dubajban: „Patónak szerződése van Milánóban, nem érdekel bennünket a leigazolása.”
Ezzel egyidejűleg Kaká szerződtetése lekerült a napirendről Párizsban.
|
|
| |